Lehetne érthetően? Igen!

MA IS TANULTAM VALAMIT AZ ADÓZÁSRÓL ÉS A SZÁMVITELRŐL

Bizonyára mindenkinek van olyan rossz élménye, hogy az orvosnál vagy az autószerelőnél, amikor a probléma súlyosságáról, vagy gyógyítási módjáról, esetleg későbbi megelőzésének lehetőségéről érdeklődött, a felkészült szakember legnagyobb jóindulattal előadott magyarázatából lényegében semmit sem értett. Nem mintha az egyes szavak értelmével ne lett volna tisztában (habár …), hanem mert azok a fogalmak, amelyeket ezek a szavak jelöltek, azok voltak idegenek.

Mi itt a Royalházban adótanácsadóként és számviteli szolgáltatóként rendszeresen találkozunk ezzel a problémával – a másik oldalról. (Most veszem észre, máris elkövettem az első hibát: a számviteli szolgáltató az köznyelven könyvelőt jelent, még ha nem is csak a számlák lekönyvelését végzi.) Szóval azt tapasztaljuk, hogy sokszor csak a közös munka folyamán derül ki, hogy még a maguk területén kiválót alkotó partnereink sincsenek tisztában olyan számviteli és adózási alapfogalmakkal, amelyek a mi számunkra alapvetőek. Emiatt aztán egyrészt maguk is elkövetnek könnyen elkerülhető hibákat, másrészt nem is értik igazán, hogy mi miért javaslunk bizonyos megoldásokat. Márpedig ha nem értik, elfogadni és megvalósítani is nehezebb a dolgokat. Ezzel párhuzamosan tapasztaltuk azt is, hogy néhányan nem is nagyon mernek rákérdezni az alapfogalmakra, talán mert cikinek érzik, hogy még ezt sem tudják.

Úgy gondoltuk, hogy mindenkinek hasznára válna, ha érthetően, sőt nagyon érthetően, szinte konyhanyelven írnánk olyan alapvető dolgokról az adózás és a számvitel területén, amelyekkel minden felelős vállalkozónak, kicsinek és nagynak egyaránt tisztában kellene lennie. Nem, nem az adóhivatal miatt. Még csak nem is azért, hogy nekünk, tanácsadóknak és szolgáltatóknak könnyebb dolgunk legyen. (De, egy kicsit ezért is.) Főként azért, hogy a vállalkozás vezetője ennek a tudásnak a birtokában magabiztosabban és megalapozottabban hozhasson jó döntéseket, megelőzve és elkerülve a bajt, vagy ha már benne van, akkor sikeresebben tudjon kimászni belőle – persze a mi segítségünkkel, mert azért arra szükség lesz.

A jövő év elejétől itt a Royalház blogon és a Facebook oldalunkon rövid (tényleg max. 1 oldal) írásokat posztolunk majd az adózás és számvitel alapjairól. Reméljük, önök el is olvassák ezeket. Csak a példa kedvéért: már készül a cikk az adóhatóság előtti képviselet lehetséges formáiról, meg arról is, hogy egy revízió során meddig és hogyan tudja védeni az igazát az adózó. De arról is olvashatnak majd, hogy el lehet-e költeni a mérlegben megjelenő eredménytartalékot és hogy mi a helyzet a nullára leírt tárgyi eszközökkel.
Higgyék el, érdekes lesz. Mi örömmel készülünk, és reméljük, sokan lesznek önök közül olyanok, akik azzal állnak fel a monitor elöl: ma is tanultam valamit az adózásról és/vagy a számvitelről.

0 hozzászólás

© 2013 Royalház • All Rights Reserved • Webdesign: Studio1