Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már márciusban beszélt róla, június 5-ei rádióinterjújában pedig Orbán Viktor miniszterelnök az elkövetkező fél év szimbolikus kormányzati feladataként jelölte meg az adózás átalakítását. Július elején megint téma volt az adóhatóság megreformálása. A Figyelőnek adott interjúban Varga Mihály ismét nagy teret szentelt ennek, ezúttal már a személyi változások szükségességére is utalva. Egy nappal később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtótájékoztatón – mintegy napirenden kívül – megemlítette, hogy mennyire nem helyesli azt a módot, ahogyan az adóhatóság a vállalkozásokkal bánik, s hogy „a NAV jelenlegi vezetői az új adóhatóság munkájában már nem fognak részt venni”.
A személyi változásokkal foglalkozni, azzal kapcsolatos találgatásokat posztolni nem tisztem, különben sem tartom ízlésesnek az ilyesfajta találgatásokat. A mindenkori adóhivatali elnökök erősen ki vannak téve a politikai akaratnak, ha mégoly szakmainak is tűnik ez a poszt. Kicsit olyan a szerepük, mint a rossz útra tévedt lányé: a vasárnapi ebédhez nem ülhet le a családdal „erkölcsi” okok miatt, a napi bevételt azonban szigorúan számon kérik rajta.
Annál inkább érdekes, hogy mit is érthettek a nyilatkozó politikusok az adóigazgatás gyökeres átalakításán. Birtokomba jutott a változásokat megalapozó, a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült koncepció. Ennek alapján az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb várható változásokat – egy kicsit részletesebben, mint az idáig a napi sajtóban megjelent.
Első lépcsőben – már 2016-tól – az adóellenőrzések terén várható nagyobb változás. Ennek keretében a jelenlegi gyakorlathoz képest sokkal szigorúbb szabályok kényszerítenék az adóhatóságot az ellenőrzések reális határidőben történő befejezésére. Ráadásul olyan formában történne ez a szabályozás, hogy az adóhatóságnak is legyen kockázata a határidők be nem tartását illetően. Ezzel egyidejűleg viszont további intézkedéseket terveznek a feketegazdaság ellen.
A határidők szigorításán kívül fontos változásnak ígérkezik az előre meghatározott paraméterek alapján „jó”-nak minősített adózók kedvezményrendszerének bevezetése, és az is, hogy a tervek szerint az adózó maga is kezdeményezhetné, hogy induljon adóellenőrzés nála. Régóta várt fordulatot jelenthet, ha majd adóhatóság bírságolási gyakorlatában jelentős különbséget tesz a szándékos magatartás és a tévedés miatt kialakult adóhiány között.
2017-től tervezik az adóbevallások hatóság általi elkészítésének jelentős kiszélesítését.
Adóellenőrzések
A tanulmány javaslatainak megfogalmazása során abból a helyes megállapításból indul ki, hogy „az adóellenőrzések túl hosszúra nyúlnak, az ügyek lezárása túlzottan sok időt vesz igénybe. Ez részben visszavezethető a feketegazdaság elleni küzdelemre. Az adóhatóság kapacitásait leköti a közteherviselésben nem, vagy nem kellő mértékben résztvevők utáni nyomozás, így gyakran elakadnak a jóhiszemű adóbefizetők utáni vizsgálatok. Kétségtelenül jelentős az igény és a lehetőség e téren a javulásra.”
Ráadásul nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a revíziók átlagos hossza számottevően meghaladja a törvényben meghatározott időtartamot (erre több törvényes módot is tud találni az adóhatóság, még csak túlságosan leleményesnek sem kell lennie), hanem arról is, hogy a vizsgálatokra fordított idő jelentősen megnövekedett az előző években. A bevallások utólagos vizsgálatára fordítható idő az adózás rendjéről szóló törvény értelmében 90 nap (kiemelt adózók esetében 120 nap). Ezzel szemben 2012-ben átlagosan 105, míg 2014-ben már 156 napig tartott átlagosan egy ilyen vizsgálat. Hasonló tendencia figyelhető meg az egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló vizsgálat esetében, ahol a törvényben meghatározott maximum 30 nappal szemben 2012-ben még csak 25 nap volt az átlagos időtartam a kezdettől a lezárásig, 2014-ben már 36 nap.
A tanulmány szerint vannak ugyan figyelemreméltó kezdeményezések az adóhatóság különböző szervezeti egységeiben, ezek azonban nem általánosak. Ezért javaslatot tesznek egy objektív, átléphetetlen, végső határidő bevezetésére, amelynek elérése esetén az adóhatóságnak minden körülmények között le kellene zárnia a vizsgálatot, és a rendelkezésre álló információk alapján eldöntenie, tud-e megalapozott módon megállapítást tenni. Ezt a határidőt a „jó” adófizetők esetében (róluk később majd részletesebben is szólok) 6 hónapban javasolja megállapítani a tanulmány, úgy hogy nem adna lehetőséget ennek átlépésére. A „jó”-k közé bekerülni nem tudó adózók esetében is kemény, csak kivételesen átléphető korlátként jelenne meg ez a határidő, melynek meghaladását engedélyhez és indokláshoz kötné a javaslat.
Jelenleg, ha egy kiutalást megelőző adóvizsgálat elhúzódik, de az az eredménye, hogy az adózó igénylésének legalább 70 %-a jogos, az adóhatóság az alapkamat mértékének kétszeresét kitevő késedelmi kamatot köteles fizetni. A javaslat szerint ez ma már, az alapkamat alacsony szintje miatt nem visszatartó erő, ezért négyszeres szorzó bevezetését kezdeményezik. Még ennél is izgalmasabb az a javaslat, hogy amennyiben az adóhatósági határozat jogszabálysértőnek bizonyul, úgy az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezésnél a fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot kellene az adózó részére kifizetni (kivéve, ha az elsőfokú adóhatóság saját hatáskörben eljárva szünteti meg a jogszabálysértést).
Az adóhatósággal szembeni szigorítások mellett a tanulmány javaslatot tesz a feketegazdaság elleni fellépés fokozására is, ez azonban kimerül abban, hogy az online pénztárgépek használatának kiterjesztését javasolják a jelenleginél szélesebb körben – elsősorban a személyi szolgáltatásoknál (pl. szépségápolás, magánorvosi ellátás, gépjármű-javítás, fényképészet stb.)
Adóbevallás
A javaslat készítői az adóellenőrzések szigorú időkorlátjának megszabásával a gazdálkodó szerveknek, a személyi jövedelemadó bevallás további egyszerűsítésével a magánszemélyeknek kívánnak kedvezni. (Nem mintha az ellenőrzési határidő elhúzódása nem okozna problémát számos magánszemélyt érintő vagyonosodási vizsgálatban, és nem mintha nem lenne itt az ideje átgondolni a társasági adó és az áfa bevallás egyszerűsítését is.) Orbán Viktor miniszterelnök 2010-es ígérete a söralátét nagyságú adóbevallásról nem valósult meg, noha tagadhatatlanul történtek kezdeményezések az egyszerűsítésre. A tanulmány szerzői csodálkoznak is azon, hogy az érintettek milyen kis hányada (mindössze 50 ezer adózó, amely az összes beadott szja bevallást figyelembe véve alig több, mint 1 %) élt az adónyilatkozat tételének lehetőségével. Persze ha megnéznék, hogy mennyire szűk kör számára adatik meg ez a lehetőség, akkor talán nem csodálkoznának ennyire, de az is igaz, amire viszont hivatkoznak is, hogy ameddig megvan a munkáltatói adóbevallás lehetősége, addig a többség ezzel fog élni, és nem más, alternatív megoldásokkal.
A vázolt elképzelés szerint az új szja bevallási rendszerben a munkáltatók és egyéb kifizetők valamint az adózás szempontjából lényeges információkkal rendelkező egyéb szervezetek (pl. a földhivatal) adatszolgáltatásaira alapozva az adóhatóság készítene egy bevallás tervezetet, amelyet kiküldene a magánszemélynek, akinek csak jóvá kellene hagynia azt (vagy alkalmasint javítania, illetve kiegészítenie, ha az adatok nem pontosak). Az elképzelés szerint a kb. 1 millió, ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező ügyfél elektronikus úton kapná meg a javaslatot, és így is kellene visszaküldenie, a többiek továbbra is papír alapon kommunikálhatnának az adóhivatallal.
Azt persze máris látni, hogy ebből az egyéni vállalkozók és az őstermelők kimaradnának, ők továbbra is az eddigi, hagyományos módon készítenék a bevallásaikat.
Fontos, és a vállalkozások számára nagy könnyebbséget jelentő eleme lenne a változásnak, hogy megszűnne a munkáltatói adóbevallás, így ez a teher lekerülne a vállukról.
Adóigazgatás
A „szolgáltató állam” jelszava időről időre előkerül az adóigazgatásban is, és ilyenkor mindig feltámad a vágy az adópolitika formálóiban, hogy megpróbáljanak könnyíteni az adófizetők terhein. Ez általában nem a fizetendő adó csökkentését jelenti, hanem az adminisztráció könnyítését vagy bizonyos fajta kedvezmények adását azoknak, akikkel kevesebb probléma van. Mintha újra meg újra feltámadna Jean-Baptiste Colbert, XIV. Lajos pénzügyminiszterének szelleme és a fülekbe súgná híres mondását: „Adót szedni annyi, mint minél kevesebb gágogás árán megkopasztani egy libát.” Persze ne feledjük, ha kevésbé gágog a liba a tollfosztás során az ténylegesen azt is jelenti, hogy kevésbé érzi magát rosszul …
Az egyik régóta tervezett változás, amelyet most ismét alkalmazni javasolnak, a „jó” adós fogalmának bevezetése. Azt, hogy milyen feltételek teljesítése esetén kerülhet valaki a „jó”-k csoportjába, nem részletezi a tanulmány, a javaslat elsősorban arra terjed ki, hogy milyen előnyt élvezzenek azok, akik ide tartoznak. Összességében azonban jól jellemzi a koncepciót az a kijelentés, hogy a jó adózó pozícióját mindaddig, amíg adókötelezettségeit rendre teljesíti, jogai határoznák meg, míg a vele szemben álló hatóságét a kötelezettségek. Ezzel szemben a rossz adózó helyzetét a kötelezettségein keresztül határozhatjuk meg, míg az adóhatóság elsődlegesen kényszerítő erőként lép fel velük szemben.
Három területen élvezhetnek előnyt a tervezet szerint a jók. Egyrészt az adóhatóság megpróbálja segíteni az indulásukat folyamatos visszajelzésekkel, lényegében segítséget nyújtva abban, hogy megtanulják a helyes adózást. Ugyanakkor azokra, akik korábbi társaságaikban viselt dolgaik miatt kockázatosabbnak látszanak a többieknél, kiemelt figyelmet fordítanak. A másik terület a tájékoztatás. Itt nem szembetűnő a különbség: az adóhatóság mindenkinél megpróbál (már ha a tervezet megvalósul) elébe menni az információ hiány kialakulásának, és igyekszik minden vállalkozást ellátni a szükséges ismeretekkel. A leglátványosabb különbség az adótartozás kialakulásakor lesz majd látható. A „jó”-k akár automatikus fizetéskönnyítési megoldásokban is bízhatnak (csak kérni kell, és megkapják a halasztott vagy a részletfizetés lehetőségét), míg a rosszaknál az azonnali és minél szélesebb körű végrehajtás kerül előtérbe.
További fontos változás lehet az önkéntes adóellenőrzés bevezetése. A tanulmány hivatkozik arra, hogy ezt az intézményt már több országban alkalmazzák (USA, Hollandia, Szlovénia, Írország), és be is mutat néhányat a nemzetközi gyakorlatból. A dolog lényege, hogy az egyébként „jó” adózói státuszban lévő vállalkozás maga kezdeményezhesse, hogy az adóhatóság egy adott időszakra vonatkozóan átfogó ellenőrzést tartson nála. A következő lépésben ez az adóhatósági kontroll már folyamatos lenne. Ennek fejében a feltárt adóhiányhoz csak az utólagos befizetési kötelezettség társulna, szankció nem (vagy csak az általánosnál csekélyebb mértékű). Az elképzelés szerint ezt kezdetben csak azok a nagyvállalatok kérhetnék, akik feddhetetlen múlttal rendelkeznek, és bizonyos (a tanulmány szavaival élve „kellően magas”) díj biztosítaná, hogy átgondolja, aki ilyet szeretne. A javaslat szerint a tapasztalatok értékelése után a középvállalatokra is kiterjeszthető lenne a rendszer.
Az adóigazgatási változások körében tárgyalják ugyan, mert valóban az adóztatás egész területére kiterjed, de ténylegesen az ellenőrzések területén lenne nagy jelentősége annak a javaslatnak, amely komoly különbségtételt javasol a szándékos és tudatos szabályszegés illetve a kisebb tévedések szankcionálásában. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem szándékoltan elkövetett cselekmények esetében a jelenlegi 50 %-os bírságmérték 10-20 %-ra csökkentését javasolják, különösen akkor, ha kisvállalkozásról vagy magánszemélyről van szó, és/vagy a mulasztás először fordul elő. Ugyancsak enyhébb bírság járna akkor, ha a mulasztás oka egy vitás jogi helyzet. További kedvezmény lenne, hogy ilyen esetekben maga az adózó választhatná a bírság és a pótlék részletekben történő megfizetését. Fontos újítás, hogy azokat a feltételeket, amikor ezeket a könnyítéseket alkalmazni lehet már az adóeljárási törvényben szabályoznák, sokkal kiszámíthatóbbá téve az adóhatóság tevékenységét.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az eddiginél sokkal aktívabb kommunikációt kezdeményez a javaslat az adóhatóság és az adózók között. Ez nem egyszerűen a tájékoztatás tartalmi bővítését és eszközrendszerének kiszélesítését jelentené, hanem azt is, hogy sokkal több eljárás lenne elektronikusan intézhető.
0 hozzászólás