Megbízólevél nélkül egy tapodtat sem!
Nemrégen telefonos megkeresés érkezett az adóhatóság revizorától, az egyik – általam képviselt – vállalkozás vizsgálata tárgyában. A feladat “egyes gazdasági események valódiságának vizsgálata”. Megbeszéltük, hogy mi lenne a mindkettőnk számára megfelelő időpont, és hogy haladjunk, megkértem őt arra, sorolja fel mindazokat a szükséges dokumentumokat, amelyeket szeretne átvizsgálni, mert akkor ezt a csomagot az első találkozásra már viszem is magammal. Hadd haladjon gyorsan és flottul a vizsgálat.
Természetesen a megbeszélt időpontban jelentem meg a hivatali helyiségben, magammal cipelve a nagy pakk iratot, aminek a revizor nagyon megörült. A meglepetés akkor következett, amikor elkezdte volna átvenni az iratokat, az előre elkészített lista alapján, megemlítettem ugyanis, hogy először szeretném látni a megbízólevelet és egy füst alatt a vizsgálati program átadásával is végezetünk. A válasz úgy hangzott, hogy majd akkor adja át a megbízólevelet, ha meggyőződött róla, hogy mindent behoztam, és semmi másra nincsen szüksége. Az ő osztályán ugyanis az a kialakult gyakorlat, hogy csak az összes dokumentum bevitele után adják át a megbízólevelet, hogy ne fussanak ki az ellenőrzési határidőből.
Ami ezután következett, az egyikünk számára sem volt kellemes, de a szobában tartózkodó másik két revizor arcát sem öntötte el a boldogság. Előadtam – talán egy kicsit idegesen, mert meleg volt, és nehéz volt a sok anyag, amit becipeltem -, hogy hát ugyebár az adózás rendjéről szóló törvény szerint a jelen helyzetben, az ellenőrzés a megbízólevél átadásával kezdődik, és amennyiben nem adja át, akkor sajnos nekem sem áll módomban a jelentős mennyiségű dokumentáció átadására, vagyis (sakknyelven szólva) én most sáncolok. Kicsit még vitatkozgattunk, majd a másik asztalnál ülő revizor, odaszólt a társának: „… ha ennyire akarja a hölgy, akkor add neki oda a megbízólevelet!” Nem állhattam meg, hogy odafordulva meg ne jegyezzem neki, hogy ez nem kívánságműsor és akaratosság kérdése, hanem az adóhatóság számára törvényben előírt kötelezettség, az adózó számára pedig alapvető jog.
A tanulság? Egyrészt megjegyzendő, hogy semmit, de tényleg semmit nem kell mondanunk vagy átadnunk az adóhatóságnak addig, amíg a megbízólevelet meg nem kapjuk. Ebben le van írva, hogy mely időszakot érinti az ellenőrzés (ez lehet csak egyetlen hónap, de akár több év is), és hogy mely adónemekre terjed ki (a vizsgálatok egy része ezt a kérdés elintézi úgy, hogy “valamennyi adónemre és költségvetési támogatásra”, más esetekben konkrétan megnevezik azokat az adókat, amelyeket vizsgálni akarnak). Fel van rajta tüntetve a vizsgálatot végző revizorok neve is. Nekik és csak nekik van jogosultságuk a vizsgálat elvégzésére, illetve egyáltalán az adózó dokumentumaiba való betekintésre. A megbízólevél tehát nem csak egy egyszerű formaság, nagyon fontos, az adózó érdekeit szolgáló információk vannak benne.
Másrészt: éljünk bátran a jogainkkal. Nincs olyan nagyon sok, de ami van, annak a sérülését merjük szóvá tenni. Ez persze igényel némi – tudáson alapuló – magabiztosságot, szóval gyakran jobb, ha szakértőre bízzuk.
Mitől lesz kezesbárány az udvariatlan fráter?
Egy ügyfelem felháborodottan kért meg arra, hogy vegyem át cégének ellenőrzésében a képviseletet a könyvelőjétől, mert a revizor egy (finoman szólva, és nem idézve) ’udvariatlan fráter’, és nem jutnak dűlőre vele.
Rendben, mondtam én, és elkezdtem átnézni az addig történtekről szóló iratokat, nyilatkozatokat, iratpótló végzéseket. Felhívtam a revizort, mert a képviseletben bekövetkezett változásról előre szerettem volna értesíteni. Mivel nem volt igazán ideális számomra a találkozó időpontja, így szerettem volna módosítást is kérni. A telefonban azt tapasztaltam, amit a kedves ügyfél jó előre jelzett: az “udvariatlan fráter” jól leszidott és teljes testtel elzárkózott az időpont módosítás elől. Mivel még nem ismertük egymást személyesen, nem próbáltam őt győzködni semmiről, és belenyugodtam abba, hogy átszervezzem a programomat a pontos megjelenés érdekében. Amikor azután erre végre sor került, néhány, csendben eltelt feszült perc után a revizor kirobbant. Elmesélte, hogy a negyedik (eredménytelen) iratpótló végzés, és ki tudja hányadik lemondott találkozási időpont után, én vagyok a fény az éjszakában, mert végre egy szakember, aki érti, hogy mire van szükség. Azt is el kell mondanom, hogy a modorom és magabiztosságom is sokat segített azon, hogy megbékélt és nem szabott ki (egyébként a tények ismeretében, abszolút jogos) mulasztási bírságot az ellenőrzés akadályozása miatt.
A történet vége az lett, hogy a revizor mindent megkapott precízen összeválogatva és rendezve, az ügyvezető kiegészítette a nyilatkozatát érthetően és alátámaszthatóan, a kedélyek megnyugodtak, a jegyzőkönyv nullás.
Tanulság itt is van. Saját ügyünkben gyakrabban vagyunk elfogultak, idegesek, türelmetlenek. A könyvelők nagyon nem szeretnek ellenőrzésre járni, ez ugyanis elveszi az időt egyéb feladataiktól, és egyébként is a legtöbben az adóhatóság nevének hallatára is azonnal sokkot kapnak. Egy elfogulatlan és rutinos szakértő azonban sokat érhet ilyenkor.
Forintban számítva is.
0 hozzászólás