Tetszik vagy sem: egy működő vállalkozás életében elkerülhetetlen, hogy egyszer csak csörögjön a telefon, és a vonal végén egy hang azt mondja: fáradjon be az adóhivatalba, vegye át a megbízólevelet, mert adóvizsgálatba kezdünk. Az is lehet, hogy ez az értesítés levélben érkezik. Mindegy: a vállalkozás vezetőjének gyomra összeszorul. Egyrészt azért, mert neki is és a gazdasági ügyeket intéző kollégájának is ezer a dolga, semmi más nem hiányzott már ennek a tetejére, mint egy adóvizsgálat. Másrészt azért, mert egy ilyen revízió nagyon nem ugyanaz, mint a napi szintű ügyintézés, nem is tudja igazán, mit is csináljon. És persze tart attól, hogy valami elront, még ha minden rendben is van a cégnél. Jó esetben van egy telefonszám, amit felhívhat, és megbízhat a vállalkozás adóhivatal előtti képviseletével egy szakértőt.
Az adóhatóság előtti képviselet ugyanis speciális szakértelmet és rutint igényel Nem elég pusztán számviteli és adózási ismeretekkel rendelkezni, hanem taktikai és stratégiai érzékre is szükség van. Olykor pszichológusnak, máskor pedagógusnak kell lenni, és nem ritka az olyan helyzet, amikor a feladat legnehezebb része magát a megbízót meggyőzni a saját érdekét legjobban szolgáló, kívánatos magatartásról.
Az adóhatóság előtti képviselet jogi aspektusait részletesen szabályozzák az egyébként ezen a téren is rendszeresen módosuló jogszabályok (2015-ben is történ kisebb változtatás e téren az adózás rendjéről szóló törvényben). Ezek egységes alkalmazását és értelmezését szolgálja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének – szintén többször módosított – 7010/2004. (AEÉ. 1/2005.) irányelve az adóhatóság előtti képviseletről. Ezzel most részletesen nem is foglalkozom.
Szeretnék azonban néhány gondolatot felvetni azzal kapcsolatban, hogy hogyan, milyen módon célszerű eljárni egy adózó nevében, hogy sikeresen tudjuk képviselni az ügyét.
Véleményem szerint a legfontosabb kiindulás elv az, hogy az adózó képviselője és az adóhatóság valójában ugyanazt akarja: az eljárást a hatályos jogszabályok alapján lefolytatni. További közös vonás, hogy mindkét fél a szakszerűség alapján közelíti meg az ügyet (ebben például rendszerint mindketten különböznek a megbízást adó ügyféltől). Ugyanakkor nyilvánvalóan ugyanabban a jogi környezetben mozogva máshová helyezik a hangsúlyokat, és – szakszerűség ide vagy oda – hajlamosak esetleg bizonyos szempontokat jelentéktelennek tekinteni, vagy akár meg is feledkezni róluk, ha ezek a szempontok nem a saját álláspontjukat erősítik.
A képviselő nyilvánvalóan az adózó „oldalán áll” abban az értelemben, hogy a tények és bizonyítékok, valamint a jogszabályok által meghatározott mozgástéren belül olyan pozíció elfoglalására törekszik, amely a megbízója számára a legkedvezőbb. Ennek megtalálásában nemcsak szakmai felkészültsége segíti, hanem az is, hogy képes érzelemmentesen tekinteni az ügyre (ha nem, jobb is, ha visszaadja a megbízását). Az adózó ugyanis egyrészt szorong, mert tart a számára kedvezőtlen kimenetel anyagi és erkölcsi következményeitől, másrészt indulatos, mint szinte mindenki, aki úgy érzi, hogy támadják.
Aki szorong, azt könnyű megijeszteni, és elérni nála, hogy pozícióit feladja, mielőtt a számára adott helyzetben legkedvezőbb eredményt elérné. Nem állítom, hogy tudatos és szándékos, még azt sem, hogy rendszeres az adóhatóság munkatársai részéről az olyan légkör kialakítása a revízió során, amelyben az adózó fenyegetve érzi magát, de ez helyzet spontán is kialakulhat. Mindez felkészült képviselő alkalmazásával elkerülhető, hiszen ő semmiképpen nem érezheti magát fenyegetve.
Valamivel nehezebb kérdés az indulat kezelése, és gyakran konfliktust okoz a megbízó és a megbízott viszonyában is. Az üzleti életben sikeres vállalkozó saját cégében azt tapasztalta, hogy az eredményeket határozott fellépéssel, kemény ütközések árán tudta elérni, és gyakran ezt várja el a képviselőjétől is az adóhatósággal szemben. Pedig a kemény, fenyegető fellépés csak nagyon ritka, egyedi esetekben vezet eredményre a hatósággal szemben. Az indulatkitörések a másik oldalon is indulatot váltanak ki, és az biztosan nem segít a megfelelő eredmény elérésében. A képviselőnek tehát a siker érdekében vissza kell tartani a megbízóját attól, hogy érzelmi alapon kommunikáljon az adóhatósággal. Az adózó haragudhat az adóhivatalra, a képviselő soha: az rontaná a tisztánlátását.
A képviselő elsődleges feladata tehát, hogy a megbízó pozícióját az adott ügy keretein belül a számára lehető legkedvezőbb irányba mozdítsa el. Ennek egyik módja, hogy a bizonyítékok feltárásával és megfelelő rendszerezésével, valamint az adekvát jogszabályi helyek bemutatásával alátámasztja az adózó magatartásának helyességét, a másik pedig, hogy megkeresi a hatóság eljárásának hibás, logikátlan és/vagy törvénysértő pontjait. A legtöbb esetben e két szélső érték között helyezkedik el a szakértői aktivitás: tények értelmezésén zajlik a polémia az adóhatósággal.
Nyilvánvaló, hogy nem minden ügy nyerhető. Van olyan, hogy a megbízó tényleg hibázott, és nem a jogszabályoknak megfelelően cselekedett, és az is lehet, hogy csak nem tudja kellőképpen alátámasztani az igazát. A képviselő ilyen esetekben is elérhet részeredményeket, pl. a bírság mérséklésével.
Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, az adóhatóság előtti képviselet etikai kérdései közül szeretnék még felvetni kettőt. Az első, hogy milyen mértékben fogadható el morális szempontból a szakmai segítségnyújtás olyan esetekben, amikor valószínűsíthető, hogy tudatos és szándékos adókikerülés történt. Meggyőződésem, hogy ilyen esetben is lehetséges a tisztességes képviseleti tevékenység, hiszen az adóhatóságnak jogi eszközökkel kell bizonyítania ezt a feltételezését. Addig, amíg a szakértő az ügyfél érdekeinek védelme érdekében ezen a területen mozog, vagyis arra ügyel, hogy a hatóság ténylegesen bizonyítson, és ne csak a feltételezéseit fogalmazza meg, véleményem szerint helyesen és etikusan jár el.
Egy másik morális dilemma, hogy elvállaljunk-e díjazásért olyan ügyet, amely szakmai meggyőződésünk szerint nem védhető (mert pl. már a dokumentumok előzetes tanulmányozása is egyértelművé teszi, hogy az adóhatóság bizonyítékai megdönthetetlenek). Ilyen esetekben én azt tarom morális szempontból a helyes eljárásnak, hogy erről a tényről tájékoztatjuk a potenciális megbízót, és a döntést rábízzuk. Ha ennek tudatában is felkéri a szakértőt a képviseletre, akkor nem látom erkölcsi akadályát a felkérés elfogadásának.
Az adóhatóság előtti képviselő tevékenységét – noha jogszabályokkal, dokumentumokkal, adatokkal, tehát jól definiálható, „száraz” dolgokkal kapcsolatos – nem nagyon lehet szabványok alapján végezni. Magas szintű tárgyi tudást és taktikai érzéket igényel. Ugyanakkor megadja a kreativitás örömét is és azt a tudatot, hogy a képviselő tevékenységével hozzásegíti a megbízóját jogainak érvényesítéséhez.
0 hozzászólás