Az áfa körbe tartozó adózók régi panaszát orvosolta a Kúria 11/2015 számú közigazgatási elvi határozatával.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa.tv.) 55. szakaszának (2) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy adófizetési kötelezettség nem csak akkor keletkezik, ha egy gazdasági ügylet ténylegesen megvalósul (azaz a vevő megszerzi a rendelkezési jogot a vásárolt áru felett, illetve igénybe veszi a szolgáltatást), vagyis megtörténik a teljesítés. Adófizetési kötelezettség keletkezik már pusztán attól is, hogy az eladó számlát bocsájt ki, még akkor is, ha a ügylet nem teljesült. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eladónak bevallásában akkor is fel kell számítania a számlában feltüntetett forgalmi adót, ha azt neki a vevő nem fizette meg. Az adóhatóság határozatokban többszörösen kifejtett álláspontja is egyértelmű volt ebben a kérdésben: az Áfa tv. szerintük nem tartalmaz olyan rendelkezést, ami önmagában az ellenérték meg nem fizetése vagy csak részbeni megfizetése miatt az adóalap utólagos csökkentését tenné lehetővé.
Ez nyilvánvaló igazságtalanság volt már attól kezdve, hogy a szabály belekerült a törvénybe. A hozzáadottérték-adó beszedési mechanizmusának lényege, hogy azt a termék vagy szolgáltatás árával együtt az eladó szedi be, és aztán eljuttatja azt az államkasszába. A vállalkozónak nyilvánvalóan vállalnia kell piaci döntéseinek kockázatát, azaz ha olyan partnernek értékesít, aki aztán nem fizeti ki az eladott árut vagy az igénybevett szolgáltatást, akkor az az ő baja. De miért kellene neki a be nem szedett adót akkor is „továbbítani” a költségvetés felé, ha azt neki sem fizették meg?
A Kúria 11/2015 számú közigazgatási elvi határozata egyértelműen teszi nyilvánvalóvá, hogy ennek mostantól vége – legalábbis az esetek egy részében. Ez a határozat az Európai Bíróság 2014. május 15. napján – a Kúria kérésére, előzetes döntéshozatali eljárásban – meghozott C-337/13. számú ítéletén alapul, melynek 22. pontja egyértelművé teszi, hogy a tagállamok kötelesek az adóalapot csökkenteni és ebből következően az adóalany által fizetendő hozzáadottérték-adó (HÉA) összegének csökkentését engedélyezni minden olyan esetben, amikor az ügylet teljesítését követően az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg. Ez a HÉA irányelv alapvető elvének kifejeződése, mely szerint az adó alapja a ténylegesen kapott ellenérték, melyből az következik, hogy az adóhatóság HÉA címén nem szedhet be magasabb összeget annál, mint amelyet az adóalany beszedett.
Fontos azonban annak a hangsúlyozása is, hogy ez az elv csak akkor alkalmazható, ha az ellenérték (és ezen belül a hozzáadottérték-adó) meg nem fizetése véglegesnek tekinthető, azaz a felek a szerződést felbontják, vagy bármely más okból nyilvánvaló, hogy az ellenérték megfizetésére a későbbiekben sem kerülhet sor még kényszerintézkedés hatására sem.
Nem elegendő tehát, ha az eladó arra hivatkozik, hogy neki nem fizették meg az áfá-t. Ki kell kényszerítenie, hogy a szerződés legyen semmis. Ez szolgáltatásnyújtás esetén meglehetősen problémás lehet, termékértékesítés esetén azonban az egyébként is szokásos jogfenntartással megoldható. Ez azt jelenti, hogy az értékesítési szerződésben az eladó kijelenti, hogy amíg az ellenérték megfizetése nem történik meg, addig az áru tulajdonjogát fenntartja. S ha valóban bekövetkezik az az esemény, hogy a vevő nem fizet, akkor felszólítja arra, hogy kötelezettségének tegyen eleget vagy a szerződés értelmében szolgáltassa vissza az árut. Ha ez megtörténik, alappal hivatkozhat az Európai Bíróság ítéletére és a Kúria elvi határozatára, ha nem számítja fel, vagy visszakéri a korábban megfizetett általános forgalmi adót.
0 hozzászólás