Hiába nyer meg egy vállalkozás egy pert az adóhatósággal szemben, ha még az ítélethirdetés előtt csődbe megy. Márpedig ez nem egyedi eset, mivel az adóhatóság a jelenlegi jogszabályok szerint a per ideje alatt is végrehajtást vezethet a vállalkozással szemben. Ráadásul a tapasztalatok szerint az adóhatóság még akkor sem feltétlenül retten vissza a végrehajtástól, ha erre nincs is jogi lehetősége.
Az adóhatóság adótartozást megállapító, másodfokú határozata ún. jogerős és végrehajtható. Eszerint az adóhatóság az általa megállapított és felettes szerve által is jóváhagyott adótartozást attól függetlenül jogosult az adózóval szemben végrehajtani, hogy az adózó azzal nem ért egyet és a határozat ellen bírósághoz fordul. Ráadásul az adóhatóságnál külön apparátus és külön erre a célra kiépített informatikai rendszer figyeli árgus szemmel azt a napot, amikor a határozat végrehajthatóvá válik, és adott esetben rögtön a következő napon inkasszót hajt végre az adózóval szemben. A végrehajtás elrendeléséről az adóhatóság az adózót nem is köteles értesíteni, így az adózó nem egyszer abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy amikor bankszámlájáról kifizetést akar teljesíteni, arra nincs fedezet.
A végrehajtás hosszú távon is súlyos nehézséget okozhat az adózónál. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda cikkéből többek között arról is tájékoztatást kaphat az olvasó, hogy hogyan lehet védekezni az adóhatósággal szemben.
0 hozzászólás