Jövőre a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az áfa-adatszolgáltatás összeghatára, ez pedig komoly adminisztrációs terhet jelenthet majd a mikro- és kisvállalkozások számára – hívja fel a figyelmet a Minősített Könyvelők Egyesülete. Szinte alig lesz olyan beszerzés, amelyet ne kellene jelenteni a NAV-nak. A megoldás egy magasabb, életszerűbb összeghatár lehetne.
“Eddig egymillió forint fölötti áfa összegről kellett tételesen adatot szolgáltatni az adóhatóságnak. A jövő júliustól hatályos törvény szerint azonban ennek tizedéről, azaz százezer forintról. Ez olyan alacsony összeg, hogy ha jobban belegondolunk, az informatikai beszerzésektől kezdve a kereskedelmi üzleteken át túl sok minden eshet bele. Mindez rendkívüli módon megnehezítené a vállalkozások dolgát. Ráadásul egy adott időszakban vizsgálják az adott partnertől származó beszerzéseinket. Vagyis már egy könyvelőiroda által nyújtott szolgáltatás, egy komolyabb tanácsadás, vagy tréning, sőt szállodai szolgáltatás is bőven túllépheti a százezres áfa-határt” – magyarázza Nagy-Horváth Katalin, a Minősített Könyvelők Egyesületének alelnöke.
Az is fontos, hogy a vállalkozások alkalmassá tegyék a számlázószoftvereket arra, hogy megfelelően tudjanak adatot szolgáltatni az adóhatóságnak, valamint további probléma lehet a pénztárgép használatára kötelezettek körével is.
További részletekről és Nagy-Horváth Katalin javaslatáról a gazdaságportál.hu cikkében olvashat.
0 hozzászólás